Beiratkozás

Fenntartónk

Dél-Pesti Tankerületi Központ
1212 Budapest, Béke tér 1.
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
http://kk.gov.hu/delpest

Étkezés

Beszámoló az iskolai sakkversenyekről

November 21-én az alsó tagozatosoknak, november 28-án a felsősöknek rendeztünk iskolai sakkversenyt. A cél - a verseny megnyerésén kívül – az volt, hogy ki indulhat a kerületi döntőben, amit szintén iskolánkban rendezünk. Az érdeklődés nagy volt, az alsó tagozatról 15-en, felsőből 10-en neveztek. Mind a két forduló nagyon izgalmasra sikerült, sok kemény összecsapást láthattunk.

Mindenki nagyon fegyelmezetten játszott, csak a saját küzdelmével foglakozott, senki nem zavarta mások játékát. Mindent gondosan előkészítettünk, a verseny napján csak a lebonyolítás volt háta. Így aránylag gyorsan véget is ért maga a verseny. A gyerekek körmérkőzéses formában versenyeztek, így mindenki játszott mindenkivel a saját korcsoportjában. Szerencsére holtverseny nem alakult ki, és végül eredményt lehetett hirdetni. Az első három helyezett érem és oklevél jutalmazásban részesült. Külön hirdettünk eredményt a lányoknál és külön a fiúknál. Így korcsoportonként és nemenként az első három helyezett:

1. - 2. osztály lányok: I. Varga Írisz (2.a)

                                   II. Mészáros Júlia (1.b)

1. - 2. osztály fiúk:      I.  Lauf Tibor (2.b)

                                   II. Szász Péter (2.a)

                                   III. Böröczky Ferenc (1.b)

3. - 4. osztály lányok: I. Olgyay-Szabó Katalin (4.b)

                                   II. Nyalka Lili (4.b)

                                   III. Komjáti Angéla (3.b)

3. - 4. osztály fiúk:      I. Csapó Levente (4.a)

                                   II. Répcevölgyi Csanád (3.a)

                                   III. Lin You Chen (3.b)

5. - 6. osztály lányok: sajnos nem nevezett senki

5. - 6. osztály fiúk:      I. Papp Szabolcs (5.a)

                                   II. Csapó Benedek (6.a) 

                                   III. Milák Rómeó ((5.b)

7. - 8. osztály lányok: I. Kósa Tünde (8.b)

7. - 8. osztály fiúk:      I. Birtalan Zsolt (8.a)

                                   II. Oláh Zoltán (8.a)

                                   III. Oláh Richárd (7.b)

Minden résztvevő tanulónak szívből gratulálok, külön szeretném megdicsérni az első három helyezettet és főleg a győzteseket, aki indulhatnak a sakk diákolimpia kerületi döntőjében! 

 


Baumann Péter

 


UI: Köszönjük Baumann Péter tanár úr munkáját a verseny szervezésében és lebonyolításában

      

Budapest IX. Kerületi
Kosztolányi Dezső Általános Iskola

1091 Budapest, Ifjúmunkás utca 1.

Tel: +36 (1) 282 6484
Mobil: +36 (30) 259 1512
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

A Vidámság Háza alapítvány adószáma: 19701565-1-43